Délután 2 körül érkeztünk Luton-ba, a reptérre. Ez Londonhoz képest a világ vége,vagy annál egy picit távolabb.
Még itthon hosszasan fontolgattuk, hogy autóbérlés, shuttle busz + vonat, Greenline busz, vagy taxi. Greenline esett ki nyerő megoldásként kényelem, ár-érték arány tekintetében.
Már a jegy vásárlásnál konfliktusba keveredtem a pénztárosnővel, mert először rossz jegyet adott, másodszor pedig benyelt 20 fontot. Így rögtön ki kellett villantanom a fogam fehérjét, ami megtette hatását.
Eredeti tervek szerint a Viktoria pályaudvarig haladtunk volna, hogy ott letesszük a csomagokat és utána még belegyömöszöljük a Madame Tussauds múzeumot a napi programba. A busz azonban elég lassan haladt, így egyre fogyott a remény.
Balázs egyszer csak felismerte a Sherlock Holmes múzeumot, ahol a busz megállt és egy huszárvágással azt kezdeményezte, hogy szálljunk le ott, mert ott van a MT múzeum a közelben , a csomagokkal meg lesz ahogy lesz.
Lekászálódtunk hát a buszról, Balázst és a lányokat betereltem egy szendvics-bárba, én meg elmentem a közeli Marylebone vasútállomásra beszerezni a travelcard-okat, mert még azt is itthon kitaláltuk, hogy nekünk a 7 napos travelcard éri meg legjobban, vasútnál megváltva, mert így a "two for one " promócióval sok belépőnél jól járunk. A gyakorlat ezt igazolta is.
A csomagokat viszont nem tudtuk lepattintani, mert csak nagy pályaudvarokon van megőrző, az is egy kisebb vagyoért. Így bepróbálkoztunk, hogy a MadameTussauds-ban leadjuk. Ezt nem lehetett, viszont megengedték, hogy végighúzzuk magunkkal. Azzal az egy megkötéssel, hogy az itthonról vitt pálinkát ki kellett belőle túrni, leadni, majd távozáskor felvenni. Elég vicces volt a bőröndökkel átvonulni a múzeumon, de megoldottuk.
Maga a múzeum olyan, amilyen.....kissé bazári, de abban a kategóriában azért profi........
Nekem talán a 4D filmvetítés volt az, ami különlegesnek számított. A normál 3D felett még egyéb érzéki élményeket is nyújtott az amúgy nagyon bugyuta animációs film. A legfélelmetesebb számomra az volt, amikor azt az érzetet keltették bennünk, hogy a székek alatt nagy bogarak támadnak. Sokan- köztük én is- szó szerint a nyakukba kapták a lábukat.
A legviccesebb talán az volt, hogy a kijárat környékén az az őr állt ott viaszbábuként, akinek leadtuk a pálinkát. Nagyjából mindenki elhitte, hogy ő is bábu, majd amikor valami vicces mozdulatott tett egy-egy csinosabb látogató irányába, akkor volt kacagás.
képek :
Madame Tussauds Múzeum
Ezután megpróbáltunk csomagokkal tömegközlekedve eljutni Miki házához Putney környékére-Wimbledon környéke gyengébbek kedvéért.
Minden tökéletesen működött, a kinyomtatott infok alapján csont nélkül ment a tájékozódás.
A lakásba is könnyen bejutottunk és hamar feltaláltuk magunkat.
Első este egy Miki által preferált jobb féle kínai take-away-t rendeltünk. Nem is volt rossz. Különösen, hogy helybe jött.
Miki anyám unokatestvére, 56-os emigráns, nagy életművész. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy a londoni rezidenciáját a rendelkezésünkre bocsátotta. Ez mind anyagi, mind kényelmi szempontból nagy segítség volt számunkra. (Ő épp Magyarországon volt.)
Hallomásból kicsi korom óta ismerem, sokat emlegetett név volt a családban. Személyesen csak egyetemista koromban találkoztunk az édesanyjánál Soltvadkerten, amikor én épp Írországba készültem dolgozni 3 hónapra. Azonnal angolul szólt hozzám és azt hiszem, hogy akkor átmentem nála a "vizsgán".
Sok vicces élmény fűz hozzá , különösen azokból az évekből, amikor Kinga születése előtt 2 évig Angliában dolgoztunk. Szoktunk róla sztorizgatni. :-)
Még itthon hosszasan fontolgattuk, hogy autóbérlés, shuttle busz + vonat, Greenline busz, vagy taxi. Greenline esett ki nyerő megoldásként kényelem, ár-érték arány tekintetében.
Már a jegy vásárlásnál konfliktusba keveredtem a pénztárosnővel, mert először rossz jegyet adott, másodszor pedig benyelt 20 fontot. Így rögtön ki kellett villantanom a fogam fehérjét, ami megtette hatását.
Eredeti tervek szerint a Viktoria pályaudvarig haladtunk volna, hogy ott letesszük a csomagokat és utána még belegyömöszöljük a Madame Tussauds múzeumot a napi programba. A busz azonban elég lassan haladt, így egyre fogyott a remény.
Balázs egyszer csak felismerte a Sherlock Holmes múzeumot, ahol a busz megállt és egy huszárvágással azt kezdeményezte, hogy szálljunk le ott, mert ott van a MT múzeum a közelben , a csomagokkal meg lesz ahogy lesz.
Lekászálódtunk hát a buszról, Balázst és a lányokat betereltem egy szendvics-bárba, én meg elmentem a közeli Marylebone vasútállomásra beszerezni a travelcard-okat, mert még azt is itthon kitaláltuk, hogy nekünk a 7 napos travelcard éri meg legjobban, vasútnál megváltva, mert így a "two for one " promócióval sok belépőnél jól járunk. A gyakorlat ezt igazolta is.
A csomagokat viszont nem tudtuk lepattintani, mert csak nagy pályaudvarokon van megőrző, az is egy kisebb vagyoért. Így bepróbálkoztunk, hogy a MadameTussauds-ban leadjuk. Ezt nem lehetett, viszont megengedték, hogy végighúzzuk magunkkal. Azzal az egy megkötéssel, hogy az itthonról vitt pálinkát ki kellett belőle túrni, leadni, majd távozáskor felvenni. Elég vicces volt a bőröndökkel átvonulni a múzeumon, de megoldottuk.
Maga a múzeum olyan, amilyen.....kissé bazári, de abban a kategóriában azért profi........
Nekem talán a 4D filmvetítés volt az, ami különlegesnek számított. A normál 3D felett még egyéb érzéki élményeket is nyújtott az amúgy nagyon bugyuta animációs film. A legfélelmetesebb számomra az volt, amikor azt az érzetet keltették bennünk, hogy a székek alatt nagy bogarak támadnak. Sokan- köztük én is- szó szerint a nyakukba kapták a lábukat.
A legviccesebb talán az volt, hogy a kijárat környékén az az őr állt ott viaszbábuként, akinek leadtuk a pálinkát. Nagyjából mindenki elhitte, hogy ő is bábu, majd amikor valami vicces mozdulatott tett egy-egy csinosabb látogató irányába, akkor volt kacagás.
képek :
Madame Tussauds Múzeum
Ezután megpróbáltunk csomagokkal tömegközlekedve eljutni Miki házához Putney környékére-Wimbledon környéke gyengébbek kedvéért.
Minden tökéletesen működött, a kinyomtatott infok alapján csont nélkül ment a tájékozódás.
A lakásba is könnyen bejutottunk és hamar feltaláltuk magunkat.
Első este egy Miki által preferált jobb féle kínai take-away-t rendeltünk. Nem is volt rossz. Különösen, hogy helybe jött.
Miki anyám unokatestvére, 56-os emigráns, nagy életművész. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy a londoni rezidenciáját a rendelkezésünkre bocsátotta. Ez mind anyagi, mind kényelmi szempontból nagy segítség volt számunkra. (Ő épp Magyarországon volt.)
Hallomásból kicsi korom óta ismerem, sokat emlegetett név volt a családban. Személyesen csak egyetemista koromban találkoztunk az édesanyjánál Soltvadkerten, amikor én épp Írországba készültem dolgozni 3 hónapra. Azonnal angolul szólt hozzám és azt hiszem, hogy akkor átmentem nála a "vizsgán".
Sok vicces élmény fűz hozzá , különösen azokból az évekből, amikor Kinga születése előtt 2 évig Angliában dolgoztunk. Szoktunk róla sztorizgatni. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése