Ezen a reggelen találkoztunk Miki lányával, Annával, aki elhozta a kutyáit is.
erről és egyéb fényképezkedésekről Miki háza előtt illetve a környékről itt láthatóak a képek.
Miki háza és környéke
Gyönyörű verőfényes napsütés volt koradélutánig , ami nagyban kedvezett a délelőtti programunknak. Busszal elmentünk a Richmond Park Rowhampton Gate bejáratához, ahol béreltünk magunknak bicajt három órára. Ez a park többek közt arról híres, hogy amolyan vadaspark-szerűen működik, vagyis az őzek és dámok szabadon kóborolnak.
Van még a közepén egy botanikus kert féle is, Isabella Plantation-nak hívják, amolyan béke szigete.
Épp elég volt a három óra, hogy körbe érjünk. Különösen, hogy az utolsó 1-2 km-en az én bicajom végzetes defektet szenvedett, ezért tolnom kellett.
Richmond Park bicajjal
Biciklizés után jó lett volna egy taxit elcsípni, hogy spóroljunk az idővel, de nem jött össze. Busszal elmentünk Wimbledonba, s onnan 20 perc vonattal Hampton Court. Ez egy hatalmas Tudor korabeli palota, amit szinte reménytelen volt bejárni egy rövid délután alatt. Mindenesetre tettünk egy próbát.
Mire az angol parkhoz jutottunk, már igencsak hűvös volt. Ettől függetlenül szép volt.
Itt is kaptunk audio guide-ot a jeggyel, de itt csak külföldiül lehetett hallgatni, ami a lányoknál nem aratott osztatlan sikert. Majd legközelebb !
Sok érdekes sztori hangzott el VIII. Henrik-ről, valamint Orániai Vilmosról...... :-)
Hampton Court
Kastély zárás után betértünk még a Wolsey kardinálisról elnevezett pub-ba, ahol egy angol estebédet elfogyasztottunk. Amolyan angolosan középszerű volt, de része volt a fílingnek.
Wolsey egyébként magának építtette a palotát, de igyekezett behódolni a szimpatikus VIII. Henriknek, ezért neki adta ajándékba. :-)))
Faraday és Wren háza is itt található. Lásd képek.
Wolsey pub

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése