2011. március 26., szombat

2011.március 12. City of London

Viszonylag korán felkeltem és kisétáltam a sarki fűszereshez, pékhez, újságoshoz. Ez visszahozta a régi élményeket, mert etekintetben minden ugyanolyan mint amikor elmentünk Angliából. Mindenki kedvesen köszön, udvariasan szól hozzád, de itt meg is áll.
Az első reggelit ebből az aranyháromszögből sikerült beszereznem. Sőt, még szendvicseket is készítettünk, ami jó stratégiának bizonyult a további napokra is.

Reggeli után próbáltam a Citibank-kal tisztázni, hogy vajon miért nem működik a hitelkártyám a második próbálkozás óta Angliában és adja azt az üzenetet, hogy pin locked. Udvariasan elküldtek a francba.
Ez a későbbiekben sem javult, sőt ugyanez történt Balázs Citibank hitelkártyájával is.
Ezt végtelenül bosszantónak véltem és vélem ma is, mert nem erre rendezkedtünk be. Szerencsére volt elég pénz a folyószámlámon, így tudtunk abból költeni, de természetesen nem vittünk magunkkal fontban túl sok készpénzt.

Első igazi túrista nap lévén korán idultunk a felfedező útra. Reggel 9 kor már az emeletes buszról hívtuk Mikit, hogy minden rendben van. A metrónál ért egy kis meglepetés, mert kiderült, hogy szombat- vasárnap felújítást végeznek azon a szakaszon, ami nekünk is fontos. Kisebb duzzogás után megkerestük a metró pótlót és beletörődtünk a sorsunkba, csakúgy mint a derék angolok. Nem is volt annyira megterhelő így hétvégén. Legalább többet láttunk a környékből.

Először a Tower of London -hoz vettük az irányt. Jegyváltásnál szokásos procedúra, probléma a hitelkártyával, viszont gond nélkül használható a "two for one" itthon kinyomtatott voucher a travelcard-dal.
Hűvös, de szép napos idő volt , ami igazán kellemesnek tűnt a nézelődéshez. Elég ügyesen taktikáztunk és az általában zsúfolt helyeket látogattuk először, így elkerülve a későbbi tumultust a korona ékszereknél.

A legszebb részeknél nem volt szabad fotózni, így csak a maradékról van kép. 







Íme :

Tower of London

Van pár kép a fekete hollókról is. Ezeket nagy becsben tartják, mert az a legenda, hogy ha eltűnnek, akkor baj éri a műintézményt. Külön Beefeater dolga , hogy őket ellássa, szárnyaikat megvágja, hogy ne tudjanak elrepülni.

Ezt követően átmetróztunk a Westminster Abbey-hez. Az első élmény, amikor kiléptünk a metróból az a Big Ben látványa volt. Lidinek ez az egyik legerősebb londoni élmény, ami bevésődött.
Nagy meglepetésünkre a székesegyházban a jegyekhez járt audio-guide, amit magyarul is lehetett hallgatni. Ez különösen a lányoknál növelte az élmény élvezeti értékét.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire fel lesznek villanyozva, öröm volt látni.
A fotózással itt is az volt a szitu, hogy csak a kerengő részen és kívül tudtunk képeket készíteni.
A többi megmarad a guidebook-ban.

Kingát nagyon elvarázsolta az a tény, hogy a Poet's Corner-nél nők is szerepeltek. Milyen haladó nép ez az angol, mondta.






Képek itt :

Westminster Abbey

Westminster után már csak egy "laza séta".....Embankment mutatványosainál , Horseguards House,
 St James Park, Trafalgar Square......

séta képei :

Séta Westminster után

Hazafelé még bevásároltunk egy Sainsbury's-ben és Mikinél egy pazarr vacsorát készítettem, mindenki legnagyobb megelégedettségére.
Étterembe alig mentünk, mert este már olyan fáradtak voltunk, hogy otthon akartunk lenni lazítani egy kicsit, később meg nem volt kedvünk újból útra kelni.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése